Hírlevél

 

Jelentkezési lap a LOSZ tapasztalatcsere találkozóval egybekötött
jubileumi rendezvényére

 

A LOSZ Elnöksége a LOSZ alapításának 25 éves jubileumi ünnepségét és az avval összekötött tapasztalatcsere találkozót és országos küldöttgyűlését

2015. május 5-6-7. (kedd-szerda-csütörtök) Gödöllőn az Erzsébet Királyné Szállodában (2100 Gödöllő, Dózsa György út 2.)

tartja. A rendezvényre az elnökség meghívja a küldötteket és mindazon érdeklődőket, akik a LOSZ soros tapasztalatcsere találkozójának programján és a jubileumi megemlékezésen részt kíván venni.

A rendezvény térítésköteles, a jelentkezési lap és a program itt tölthető le.

A LOSZ Elnöksége tájékoztatja a részt venni szándékozókat, hogy a meghirdetett időpontban a tapasztalatcsere találkozóval egybekötötten az országos szövetség küldöttgyűlésére is sor kerül, ahol a résztvevők csak tanácskozási joggal vehetnek részt, de az elnökség erre is tekintettel szívesen veszi az érdeklődők megjelenését, részvételét. (A LOSZ Országos Küldöttgyűlésének küldöttei a jelentkezési lapot közvetlenül kapják meg a küldöttgyűlési előzetes meghívóval.)

A rendezvénnyel kapcsolatos további információ a LOSZ titkárságán, illetve a losz@losz.hu e-mail címen keresztül, továbbá a www. losz.hu „rendezvények” alatt érhető el.

 

Budapest, 2015. március 26.

 



Farkas Tamás - elnök
Sánta Józsefné - irodavezetõ
1146 Budapest, Hermina út 57.
Telefon: 36 1 331-1313, Fax: 36 1 331-1396
e-mail: losz@losz.hu,
internet: www.losz.hu