Hírlevél

 

 

az állatok tartására vonatkozólakásszövetkezeti, társasházi szabályozások
jogszerűségéről

 

 

Bevezetésként mindenképpen szükséges előre bocsátanunk: függetlenül attól, hogy milyen közösségben élünk, alapvető kötelességünk a békés egymás mellett élés szabályait tiszteletben tartani, így tartózkodni a szomszédjaink szükségtelen zavarásától. Az együttélési szabályok egyik legérzékenyebb területe - különösen a lakásszövetkezeti és társasházi lakóközösségek esetében - az állattartásra, vonatkozó előírások szabályozása és annak betartása.

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény, illetve az állattartást szabályozó, a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet hatályba lépését követően az önkormányzatok sorra helyezték hatályon kívül az állatok tartását szabályozó, korlátozó rendeleteiket, mivel azok rendre a jogszabályokkal ellentétes, vagy annál szigorúbban korlátozó szabályokat tartalmaztak. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, az állattartási szabályozások reformja a lakásszövetkezeteknél, társasházaknál nem történt meg.

E kérdésben a LOSZ eddig egyedi ügyekben adott ki állásfoglalást, azonban az ellentmondásos és sok vitát kiváltó helyi szabályozásokra tekintettel szükségesnek látjuk az átfogó, általános iránymutatás kiadását.

A LOSZ iránymutatása az érdekképviseleti tagok számára területi szakmai érdekképviseleteknél díjmentesen érhető el, a nem tagok számára díj fizetése mellett is beszerezető.
Kérjük, hogy a lakásszövetkezetek Igazgatóságait és a társasházak közös képviselőit, hogy a kiadott iránymutatás szellemében járjanak el és vizsgálják felül szabályzataikat.

A területi szakmai érdekképviseletek itt érhetők el!

 

Budapest, 2016. október 17.

 

Farkas Tamás - elnök
1121 Budapest, Oltvány köz 6.
Tel: +36 1 331-1313
Fax: +36 1 331-1396

email: losz@losz.hu
internet: www.losz.hu