Hírlevél

Tájékoztatjuk a LOSZ Hírlevél olvasóit, különös tekintettel a lakásszövetkezeti vezető tisztségviselőket, hogy a LOSZ közreműködői és vélemény-nyilvánítási tevékenységet vállalt a dunaújvárosi Dózsa és Intercisa Lakásszövetkezet és a Békéscsabai Lakásszövetkezet igazgatóságai által kezdeményezett átfogó és teljes körű lakásszövetkezeti ügyviteli és könyvelői program kifejlesztésében.

A fentiekben jelzett három lakásszövetkezet vezetője által összeállított „Lakásszövetkezeti ügyviteli és könyvelési program kifejlesztésének támogatása” felhívást közzétesszük azzal, hogy remélhetőleg számos lakásszövetkezet csatlakozik a kifejlesztés programjához. A felhívás itt letölthető, de az alábbiakban is teljes terjedelemben olvasható.

Lakásszövetkezeti ügyviteli és könyvelési program

kifejlesztésének támogatása


Tisztelt Lakásszövetkezeti vezetők!


Az alulírottak, lakásszövetkezetek vezetőiként egy ÚJ lakó és lakásnyilvántartó program kifejlesztése kapcsán keresünk partnereket.

Tapasztalatunk, hogy jelenleg a lakásszövetkezeteinknél használt, illetve a piacon elérhető- megvásárolható programok, programmodulok sajnos az adott programozó, fejlesztő személyéhez kötöttek. Ennek okán a program frissítése, aktualizálása, vagy egy adott probléma megoldása a „személy” aktuális munkaképességétől, egészségi állapotától, sokszor éppen családi konfliktusaitól függ, ez azonban a szövetkezetek számára nem biztosítja a kiegyensúlyozott, biztonságos és kiszámítható működést.

A fenti okok miatt szövetkezeteink egy adott személytől független, nagyobb vállalkozás által kifejlesztett és működtetett program kifejlesztésén tevékenykedik.

Elképzeléseink kapcsán felkerestük a KULCS-SOFT Számítástechnikai Nyrt.-ét, mely cégnek egy-egy program modulját (bérszámfejtés, kettős könyvvitel, leltár, stb.) már jelenleg is használjuk, hogy ajánlatot kérjünk a hiányzó, az aktuális informatikai rendszerekre illeszkedő, a kor igényeinek megfelelő „ügyvitel– lakó– lakás nyilvántartó” programmodul kifejlesztésére. Ez a modul lenne az, ami ténylegesen a lakásszövetkezetek tevékenységéhez illeszkedne. A Kulcs-Soft Nyrt. jelenleg a magyar informatikai piac és a hazai tudásipar egyik meghatározó és sikeres cége. Tevékenységéről www.kulcs-soft.hu weboldalon lehet bővebb információt beszerezni.

A KULCS-SOFT Számítástechnikai Nyrt.-től beérkezett ajánlat szerint a megvalósítás több ütemre tagolódik:

1. Specifikáció készítése: várható költsége: bruttó 2 millió Ft

Személyes konzultáció keretében fejlesztői és szakértői részvétellel a lakásszövetkezetek igényeinek pontosítása, egyeztetés a megoldási lehetőségekről. Ekkor egy még képlékeny anyag kerül kidolgozásra, ami már mutatja az igényeket a programmal szembeni elvárásokat. Láthatóvá válnak a rendelkezésre álló, módosítandó és a kifejlesztésre váró új modulrészek is. Az elkészülő specifikáció, a jóváhagyást követően a rendszerterv alapja lesz.

2. Rendszerterv elkészítése: várható költsége: bruttó 3-5 millió Ft

A rendszerterv már mindent tartalmaz, amit a programnak tudnia kell. Szövegszerűen leírva az egyes adatok és egyes modulok egymáshoz kapcsolódását, az adatok különböző felületek történő megjelenítését, a képernyő felület gombjait, az adatrögzítések helyeit, jogosultságokat stb.. A rendszerterv alapján a programozó már konkrétan elkészítheti a programot, és annak a már elképzelt formában és módon kell működnie.

3. Program megírása: várható költsége: bruttó 20 millió Ft

A rendszerterv alapján elkészítésre kerül a program.

Amennyiben a levelünk elején jelzett probléma az Önök által vezetett lakásszövetkezetet is érinti és a fentiekben leírtak alapján vállalkoznának arra, hogy szövetkezetük partnerként részt vállalna az Új program kifejlesztésében, a költségek részarányos viselésében, akkor kérjük mielőbbi szándékának visszajelzését.. A jelenlegi helyzetben fontos, hogy minél több lakásszövetkezet csatlakozzon az adatfeldolgozási programhoz, mert annál kisebb költségrész terhelődik egy-egy lakásszövetkezeti partnerre.

A program kifejlesztése esetén kezdeményezni fogjuk, hogy a kifejlesztésben résztvevő partnerek a program modul jövőbeni értékesítési bevételeiből részesüljenek.

Amennyiben válaszuk IGEN, abban az esetben kérjük 2017. október 30. napjáig bezárólag írásban jelezzenek vissza a Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetségének (LOSZ) az alábbi elérhetőségeken:

e-mail: losz@losz.hu postai úton: 1121 Budapest, Oltvány köz 6.

A visszajelzések alapján személyes egyeztetésen kerülnének pontosításra az elképzelések, mely alapján a Kulcs-Soft Nyrt.-vel megkezdődhetne az ütemek megvalósítása. A LOSZ a programfejlesztésben szakmai véleményezés tárgyában vállal szerepet és szívesen működik közre közvetítőként is a megvalósítás sikere érdekében.

Köszönjük, hogy elolvasta megkeresésünket, további sikeres munkát kívánunk és várjuk mielőbbi jelentkezésüket.


2017. október 9.

Dózsa Lakásfenntartó Szövetkezet
Dunaújváros

Intercisa Lakásfenntartó Szövetkezet
Dunaújváros

Békéscsabai Lakásszövetkezet
Békéscsaba

 

 

 

Farkas Tamás - elnök
1121 Budapest, Oltvány köz 6.
Tel: +36 1 331-1313
Fax: +36 1 331-1396

email: losz@losz.hu
internet: www.losz.hu